Csendes kutyafajták

csendes kutyafajták

Kutya választás során sok mindent kell számításba venni. Egyik lehet az, hogy mennyire hangos, vagy mennyire ugat sokat a kutya. Például ha valaki lakásba szeretne kutyát, és nem akar rosszban lenni a szomszédokkal, vagy ha kisgyerek van  családban,  akkor az is szempont, hogy csendes kutyafajtát válasszunk, amelyik keveset ugat.

Miért ugatnak egyes kutyafajták kevesebbet mint mások?

Az egyes kutyafajtákat különböző célokra, feladatokra tenyésztették. Egyes fajtáknál előny volt, ha sokat ugattak, más fajtáknál pedig hátrány.

A tudósok szerint elsősorban a genetika határozza meg, hogy egy kutya mennyire sokat ugat, ezért vannak csendesebb kutyafajták, keveset ugató kutyafajták. De azt sem szabad elfelejteni, hogy minden kutya egy külön személyiség, és attól még, hogy az adott kutyafajtára nem jellemző a sok ugatás, kifoghatunk egy ugatós egyedet. Sok múlik még a környezeten és hogy mennyire jól foglalkozunk a kutyával.

Ebből is látszik, hogy több mindenen múlik, hogy egy kutya mennyire lesz ugatós, de azért szeretnék segíteni, összegyűjtöttünk 9 csendes kutyafajtát.

Csendes kutyafajták – 9 kutya, amelyik keveset ugat

Mopsz

mopsz

A mopsz nagyon kedvelt fajta, cuki, kistermetű, az erőszakot még hírből sem ismeri. A mopsz csak akkor szokott ugatni, ha nagyon veszélyeztetve érzi magát, vagy nagyon éhes. De azt azért vedd számításba, hogy bár a mopsz keveset ugat, de sokat szuszog, liheg, ami egyesek számára zavaró lehet. Mopsz név ötleteket itt találsz.

Whippet – kis angol agár

whippet

A whippet könnyel alkalmazkodik, békés, társaságkedvelő természetű, és lakásban is tartható.  Tökéletes azoknak a tulajdonosoknak, akik csendes kutyafajtát keresnek, főleg lakótelepen, társasházakban, ahol különösen fontos, hogy ne ugasson a kutya.

Berni pásztor

berni pásztor

A berni pásztor mérete és megjelenése miatt ijesztő lehet az idegenek számára, de nagyon szelíd és csendes. Az egyik legbarátságosabb fajta, társaságkedvelő, udvarias, és az egyik legcsendesebb fajta.

Orosz agár

orosz agár

A legendás orosz vadászkutya egy ősi fajta, gyökerei a cárok kutyás vadászataikhoz nyúlnak vissza, az egyik leggyorsabb kutya a földön. Idegenek jelenlétében rendkívül nyugodt, a természete pont ellentétes, mint egy őrző kutyának. Az orosz agár az egyik legcsendesebb kutyafajta, de sok mozgást és ápolást igényel, kis lakásba nemigen való. Orosz kutyanév ötleteket itt találsz.

Golden retriever

golden retriever

Az egyik legnépszerűbb kutyafajta, emberkedvelő, barátságos a gyerekekkel, más kutyákkal és az idegenekkel is. Általában akkor szokott ugatni, ha nagyon izgatott lesz, de ha megfelelően le vannak kötve az energiái akkor ez nem fordul elő. Sok a mozgásigénye, játékos, fontos hogy mind fizikailag, mind szellemileg le legyen foglalva. Golden retriever név ötleteket itt találsz.

Skót juhász

skót juhász kutya

A skót juhász nem csak nagyon intelligens, de csendes kutyafajta is. Energetikus, ezért fontos biztosítani számára megfelelő mozgást, de mivel szelíd és jól tanítható, ezért igazi családi kutya válhat belőle. De a szőre és a fogai sok gondozást igényelnek.

Angol bulldog

angol bulldog

Az angol bulldog egy laza, békés, nyugis, lusta kutyafajta, aki szívesen tölti az idejét a kanapén, és nem nagyon izgatja fel magát semmin, ezért nem is nagyon szokott ugatni. Minek erőltesse meg magát az ugatással? Nagyon szereti a kényelmet, esős, hideg időben még a sétát is kihagyja inkább, és a meleg lakásban szunyókál.

Akita

akita

Az akitát őshazájában, Japánban „csendes vadásznak” hívják. Valóban csendes kutyafajta, büszke és makacs fajta, ezért olyan gazdának való, aki tapasztalt a kutyanevelés terén, és van elegendő ideje vele foglalkozni. Japán kutyanevek itt.

Cavalier King Charles Spániel

cavalier king charles spániel

A Cavalier King Charles Spániel egy kistermetű, játékos, szeretetteljes fajta, aki ritkán ugat. Bár kicsi, de sportos, így sok mozgásra van szüksége. Barátságos az emberekkel, másik kutyákkal

error: Content is protected !!